Ne vigyük túlzásba a vendégblogolást

  • 2013. okt. 19.

Árthat a túl gyakori vendégblogolás

Legalábbis Matt Cutts legkorábbi beszámolójában arra a kérdésre, hogy “Hogyan vendégblogoljunk, hogy ne tűnjön egy fizetett linknek a bejegyzésben elhelyezett hivatkozás?” – a következőkre utal (angol nyelv):

Még a beszéd elején Matt Cutts az internetes SPAM bejelentésekre céloz, ami aggodalomra ad okot azoknak, akik a vendégblog bejegyzéseket kizárólag manipulatív jellegűen hozzák létre, jellemzően nagy mennyiségben és erősen ellentétben egy átlag bloggerhez képest.

Az esetek többségében a hasonló blogbejegyzések tartalma nem releváns a megadott címmel illetve túl nagy hangsúlyt kapnak a szöveges tartalomban beágyazott egzakt horgony szöveges hivatkozások.

Én személy szerint mindezt “iparosított blogolásnak” nevezném, amikor a blogbejegyzést nem a témában jártas szakember írja, hanem megrendelésre készül (India, Pakisztán, Fülöpszigetek …). Természetesen mindezt lehet azért profi szinten is csinálni, profi szint alatt első sorban a minőségre szeretnék utalni illetve arra, ha már link is elhelyezésre kerül, az ne legyen feltétlenül egy egzakt horgonyszöveg, elegendő a cikk alján szerzőt, forrást feltüntetni.

Mégis mire ügyeljünk?

Matt Cutts említést tesz olyan oldalakra, amelyek felajánlják a vendégblogolás lehetőségét saját oldalukon és mindezt nagy mennyiségben, nagy valószínűséggel extra bevétel elérése céljából, különösen ha linkelhelyezésről is van szó. Ugyanakkor a Google kereső könnyedén megállapíthatja, ha az adott blog és a tartalomban elhelyezett hivatkozás manipulatív jellegű, így a hivatkozásnak nem tulajdonít pozitív értéket vagy egyszerűen a hivatkozott oldal a következő Pingvin áldozata lehet (pl. túl magas lesz az egzakt horgonyszöveges hivatkozások száma, ami eltér egy természetes linkprofil megoszlástól).

És most félretéve a komolyságot, érdemes a komenteket is átolvasni YouTube oldalán.

Több látogatót szeretnél Google keresőből?

Értesülj elsőként újabb blogbejegyzéseinkről! 

Hasznos tippek és tanácsok, amelyeket azonnal felhasználhatsz saját webhelyed optimalizálásához.

Hozzájárulok, hogy a seoaudit.hu számomra e-mailt küldjön (NAIH-117184/2017). Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadom.

A SEOaudit.hu alapítója és vezetője. Tevékenységem nagy részét digitális marketing és vállalatfejlesztési tanácsadóként látom el. Szakmai pályafutásomat hagyományos marketing területen kezdtem, majd érdeklődésem az online marketing és üzletfejlesztési stratégiákra irányult, ahol kiemelkedő tapasztalatra tettem szert. Szakmai pályafutásomat 2005-ben amerikai és angol piacokon kezdtem el, majd ezt követően az iProspect Hungary ügynökség keretein belül a SEO üzletág vezetőjeként folytattam.